ennyi kell.. blog

/Correction!

Oszinten megvallom: kellemesen csalodtam! Amikor olvastam a $1 ferfi blog-jat, hirtelen felindulasbol magam mogott hagytam egy kommentet, amiben kifejtem, hogy mennyire nem tartom erkolcsosnek a idegeneknek szolo penzert kuncsorgast, foleg, ha olyanokat celoznak vele, akiknek elkepzelesuk sincs az adott ember eleterol. A blog tulajdonosa torolte a kommentemet, amjit en ugy ertekeltem, hogy valoszinuleg gyavasagbol tette. Tevedtem! Az URIEMBER a sajat blogjan irt egy nyilt levelet nekem, amiben megkoszonte az igaz negativ es "sablonos" visszajelzesemet, valamint elmagyarazta jelenlegi helyzetet.

Ime a nekem szolo bejegyzese:

először is elnézésed amiért kitöröltem az üzeneted, csak nem tudtam mit jelent a kimoderálni szó és ezért sikerült törölnöm, de ha visszairod már nem fogom törölni bocsi.

csak szeretném ha tudnád hogy köszönettel veszek minden negativ és pozitiv kritikát egyaránt. viszont szeretném azt is ha már véleményezel valamit jelen esetben a blogomat és életvitelemet, akkor vedd légyszives a fáradtságot és olvasd is végig a blogot, és ird meg legközelebb hol irtam le azt hogy nem dolgozom, és nem teszek semmit azért hogy elkerüljem a bajt. ha sikerült ezeket a mondatokat megtalálnod akkor jelezd mielőbb nekem. köszönöm mindenesetre a kritikádat igen jólesett mind annak ellenére hogy kissé felületes vagy, de köszönöm mégegyszer, és ha tudod ird meg mégegyszer ezúttal nem törlöm ki. köszi Feri!
 

Szerintem a valasza korrekt, egyenes es eros jellemre vall. Tovabbra sem ertek egyet az Amerikaban elo magyarok segitsegre hivasaban, de ugy gondolom, hogy a valasza URIEMBERHEZ MELTO es becsulendo!
Ezuton megkoszonom Ferinek, hogy reagalt a velemeny nyilvanitasomra!

--------------------------------------------

Az eredeti bejegyzesem az $1 emberrel kapcsolatban:

A mai napon az internetet bongeszve egy erdekes "keresre" bukkantam. Egy blog-on a kovetkezo szoveggel esedezik egy ferfi segitsegert:

Tisztelt honfitársaim!

 

Nevem C..... F......., 29 éves vagyok Magyarországon élek, pest megyében egy Börzsönyben található településen. Van egy csodálatos feleségem és két kisfiam, ..... és ....... Először is kérni szeretnék tőletek akik eljutottatok az "igéret földjére" a "szabadság" hazájába. Kérni szeretnék minden kint élő honfitársamtól 1 usa dollárt a következő számlaszámra:

data bank: BIC SWIFT kode: XXXXXXXX
                    IBAN: XXXX    XXXXXXX-XXXXXXXXX-XXXXXXXX

 

amiért kérek az az a szomorú tény hogy a gazdasági válság hatására és saját hibámnak is köszönhetően kilátástalan anyagi helyzetbe kerültem, és hónapokon belűl elárverezhetik a házunkat. Ezért kérek segítséget tőletek, honfitársaktól.

Oszinten megvallom, hogy nem is ertem, hogy mi jarhatott a ferfi fejeben amikor letrehozta a blogja azzal a szandekkal, hogy amerikaban elo magyaroktol kerjen segitseget. A gondjaim ezzel a bloggal:
-Mi koze egy amerikaban elo magyarnak az O hitelehez?
-Miert pont amerikaban elo magyaroktol ker segitseget?
  Ugy gondolom, hogy senkinek semmi koze az O hiteleihez es amennyiben elarverezik a hazat az teljes mertekben az O hibaja, hiszen O volt az, aki hiteleket hitelekre halmozva veszelybe sodorta csaladjanak joletet. Nem tudom felfogni, hogy honnan szarmazik az ostoba tevhit, hogy az amerikaban elo magyarok gazdagok. Persze, tobbet keresnek, mint a Magyarorszagon elo honfitarsaik, de joval tobb a kiadasuk is. Nem ertem, hogy mi kozom van nekem, vagy barmely masik kint elo magyarnak az O gondjaihoz? Miert pont Amerika? El sem tudok kepzelni egy hasonlo temajo blogot valami mas orszaggal! Ez egy totalis NONSENSE! Gondoljunk csak bele! Mennyire hangzik hulyen, hogy "segitseget kerek minden kedves Finnorszagban elo honfitarsamtol az autom torlesztoreszleteinek kifizetesere". Semmi ertelme nincs ennek! Velemenyem szerint egy ujjab tipikus szelhamos hirdetesrol van szo, ami kiszemelt maganak egy kozosseget, hogy azokat valami meghato mesevel penz kuldesere szolitsa fel. Felhaboritonak, gusztustalannak es alavalonak tartom ezt a blogot, az osszes hasonlo "fake" oldallal egyutt!

   Az eredeti cikket, valamint az $1 ember blogjat a kovetkezo cimen megtekinthetitek: http://chren.blog.hu/
--- Kerek mindenkit, hogy ne kovesse el azt a hibat, mint en, ne tamadjon ok nelkul ra a blog szerzojere!

Az alabbiakat nehany baratommal gyujtottuk ossze, fokent azsiai es olasz turistakbol kiindulva, leszamitva az utolsot, amit csakis magyarok tehetnek meg..

1. Sajat orszagunk zaszlajanak szineibe oltozve, hangos kiabalassal probaljuk meg masok tudtara hozni, hogy mi is jelen vagyunk a vilagban.
2. Az altalunk latogatott helyeken, minden masodik sarkon hagyjunk egy kis "emlekeztetot", hogy erre jart egy a mi orszagunk lakoi kozul.
3. Amennyiben rankszolnak szemetelesert, csak mondjuk azt, hogy ez a mi orszagunkban hagyomany.
4. Minden adando alkalommal szoljuk le az adott orszag eteleit, valamint adjunk tanacsot a szakacsoknak.
5. Nevessunk hangosan mindenen es mindenkin.
6. Csak ugy fotozkodjunk es olvassunk terkepet, hogy a leheto legnagyobb tomeget tartsuk fel a hatunk mogott.
7. Szolitsunk le idegeneket az utcan, hogy tudnanak-e adni tanacsot arrol, hogy hol lehet olyan dolgokat csinalni, ami nem legalis az adott orszagban.
8. Probaljuk meg a turavezetonek megmagyarazni, hogy miert mukodik MINDEN jobban a mi orszgunkban.
9. Rugjunk be annyira, hogy ne emlekezzunk arra, hogy nem otthon vagyunk, majd tamadjuk le a helyieket "mit keresel itt te turista" felkialtassal.

10. (csak es kizarolag Magyarorszag lakoival mukodik) Vigyunk magunkkal a nyaralasunkra Gyoziket.
 

1.§. Amit ma megtehetsz, azt holnap is.
2.§. Az, hogy más dolgozik, az nem ok a munkára.
3.§. Az elveszett munkakedvet ne keresd.
4.§. A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott üljünk.
5.§. Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkájában, tehát jutalmat
érdemel.
6.§. Az igaz, hogy a munka nemesít, de mi szükségünk nemesekre?
7.§. A munka nem fenék, hogy ráverjenek!
8.§. A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen.
9.§. Kis munkát kis ívben, nagy munkát nagy ívben kell elkerülni.
10.§. Aki nem dolgozik, azt nem érheti baleset.
11.§. Amíg csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk.
12.§. Dolgozzanak az idősek, ők már úgy is megszokták.
13.§. Dolgozni csak lassan, szépen, ahogy a csiga megy a jégen, úgy
érdemes.
14.§. Ne kívánd főnököd halálát, segíts neki, hogy önmaga kívánja azt!
15.§. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, inkább hagyd
holnaputánra, hátha nem lesz már rá szükség.
16.§. Az a feladat, amely nem oldódik meg magától 30 nap alatt, nem
érdemli meg, hogy foglalkozzanak vele.
17.§. Mindenkinek kell, hogy legyen valami hobbija, de nem feltétlen
szükséges, hogy az a munka legyen.
18.§. A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még meg senkit.

A következő hosszabb bejegyzést nem én írtam, csak idézem. Sajnos nem tudom ki a szerzője, vagy hogy honnan ismerem ezt a szöveget, következésképpen megemlíteni sem tudom az illető nevét. A lényeg: hogy igaza van.

Gondolj csak bele, 1989 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk,
megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schubert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis
itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még
háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval...
Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek.
Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink
nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

S.